Az egyén személyi ismertetőjegyeivel történő ábrázolásmód a festészetben, a szobrászatban. A portré a művészi ábrázolások egyik legrégibb, egyben a művészetek fejlődésében egyik legfontosabb műfaj. Az egyén beállítása szerint a portré lehet szembenéző (en face) és oldalt néző jobbra v. balra (fél, negyed profil).
A festészet és fotográfia születésével egyidős az arcképek, emberek megörökítésének igénye. Egy jó portré legtöbbször egy pillanatba és képkockába sűríti az ábrázolt egyén személyiségét, érzéseit. Minden ember egyedi és megismételhetetlen, ezért is bizonyosan mást mond egy portré annak aki ismeri az ábrázolt személyt, mint egy idegen számára. Ezért is nehéz, ha ugyan nem a legnehezebb ága ez a fotózásnak. Pár négyzetcentiméteren ábrázolni a múltat, a jelen érzéseit, magát az EMBERT, igazi kihívás. Gyakorlatilag lehetetlen megmondani mitől jó egy portré, de talán annyi mégis elvárható, hogy hiteles legyen. Készülhet portré műteremben, gondosan megvilágítva és készülhet spontán, mintegy elkapva egy pillantást, egy érzelem kivetülését az arcra a szabadban.
A festészet különböző irányai különbözőképen foghatják föl a portrét, magának a műfajnak lényege ez marad: az ember egyéniségének tükröződése a festő világszemléletében. Másszóval: emberábrázolás.